Létezik egy hierarchia, amely a klasszikus liberális oktatáshoz kapcsolódik, egy fontos tétel, amely az emberi személynek bizonyos aspektusait a természeténél fogva a valódi tudáshoz közelebb állónak nyilvánítja.

A lélek a létra tetején lakik, és valahol lent, a legalsó fok körül van a fizikai munka. Bár olvastunk arról, hogy ez milyen nemes dolog, mégis megmarad egy kellemetlen érzés a kezünk használata kapcsán a munkában, ami egy beteljesületlen életre próbálna emlékeztetni.

Természetesen a valóságban az emberek nagy része végez néha valamilyen fizikai munkát, nem csupán szükségszerűségként, hanem örömként is. Az ilyen fizikai munka üdítő ellenpárja a szellemi munkának. Melyik lány nem leli örömét egy hosszú tanulási nap után egy sütemény vidám elkészítésében? Melyik srác ne vágyott volna újra és újra egy szerszámkészletre, ha nem is más célból, csakhogy kiszolgálja azt a késztetést, hogy összeszögezzen néhány deszkát? Még a legintellektuálisabb emberek is időnként belesimulnak a fizikai munka örömteli világába, amikor azt hiszik, senki nem figyeli őket.

A fizikai munkának a szépsége, és az, ahogyan közelebb visz a valósághoz és a tudáshoz, olyan téma, amelyet túl gyakran figyelmen kívül hagyunk, és egy olyan elem, amelyet túl gyakran hanyagolunk az igazság, a nevelés és a kiteljesedett élet keretéből. Érdemes ezen elgondolkodni, miközben örömmel kalapáccsal beleverünk néhány szöget egy általunk összeállítani kívánt bútornak a deszkájában.